Egy egyedül kajakozónak tényleg fontos, hogy legyen lapátúszója (paddle float) és tudja azt is, hogyan tud a segítségével visszamászni a hajóba. A lapátúszók többnyire felfújható anyagból készülnek. Végszükség esetén akár a mentőmellényedet is használhatod erre a célra, bár nem tanácsoljuk, hogy kis időre is megválj tőle.
Ne feledd, hogy visszamászni a kajakba rossz időjárási körülmények között egy igazi kihívás, még akkor is, ha ismered a csínját-bínját. Ha korábban ezt nem gyakoroltad, nagy valószínűséggel még nyugodt vízben is csak többszöri nekifutásra sikerülhet. Van többféle módja is a lapátúszó segítségével történő visszamászásnak, mi most azt mutatjuk be, ami minden kajaktípusnál alkalmazható.
Szeles időben a kajaknak a széllel szembeni oldalára menj, hogy a szél nyomásától a lábaid ne kerüljenek a hajó alá.
Vedd elő az úszót, fújj bele egy kis levegőt és rögzítsd az evezőtollra, végül fújd fel teljesen.
TIPP:
– A kajakodat vissza is kell fordítani és a vizet is ki kell ürítened belőle. Ennek részleteit megtalálhatod a Kajakürítés egyedül című fejezetben.
A másik evezőtollat helyezd a hátsó deckre, a beülő széle mögé. Vannak, akik azt mondják, érdemes az evezőt a decken lévő gumikötelek alá rögzíteni, de ez a későbbiekben okozhat nehézségeket. Ezért érdemes először e nélkül megpróbálnod a visszaszállást, s ha nem sikerül, akkor használd csak a köteleket a lapát rögzítéséhez.
Maradj a hajó faránál úgy, hogy az evező közted és a beülő között legyen. Fogd meg az evezőt és a beülő szélét, majd tedd a karjaidat a lapátra. A másik kezeddel kapaszkodj a kötelekbe vagy bármi másba, ami biztos fogást ad. A kajak és az evező 90 fokos szöget zárnak be egymással, fentről nézve egy T betűt formálnak. Ebben a helyzetben biztosítja a lapát a legnagyobb támaszt.
Húzd fel magad a hátsó deckre. Gyorsan emeld fel az egyik lábad és hurkold át az evezőn. Majd emeld fel a másik lábad is és igyekezz megtartani a kajak és a lapát 90 fokos szögét.
Csússzál feljebb a decken és tartsd a súlypontot a lapátúszós oldalon. Helyezd a másik lábadat a beülőbe. Figyelj arra, hogy a kajak és a lapát továbbra is 90 fokos szöget zárjanak be.
Csúsztasd a kezedet az evezőre, fogd szorosan és lendítsd a másik lábadat is a beülőbe. Hullámzás esetén készülj fel arra, hogy erőteljesen rá kell hajolnod a lapátúszóra.
Fordulj vissza ülőhelyzetbe és ne feledd, hogy a súlypontod valamivel inkább a lapáttámaszos oldalon legyen.
Miután sikeresen visszaültél, magad elé veheted a lapátodat, de az úszót még ne vedd le róla. Ürítsd ki a kajakból a benne lévő vizet, majd tedd fel a spricót, használd stabilizálónak a lapátúszót.
TIPP:
– Rossz időben nehéz visszamászni a kajakba. Ha tudod, hogyan kell egy eszkimó fordulót végrehajtani, de valami oknál fogva nem sikerült, érdemes megpróbálkozni egy visszamászással és a lapátúszót támasztéknak használni.
© 2025 KayakTutorial.com | Credits | Terms, Privacy & Cookie consent